Ferihegyen hajtott végre kényszerleszállást egy török repülőgép, miután tűz ütött ki a fedélzetén
A személyzet még a levegőben megfékezte a tüzet.
A személyzet még a levegőben megfékezte a tüzet.
Nagy Márton voltaképpen a pár éve csendben elhalt reptérvasút-projekt felélesztését jelentette be. Egy fontos különbséggel: a beruházás legalábbis részben koncesszióban valósulna meg. A miniszter szerint logikus volna a kínai beruházók bevonása. Fatális véletlen: Mészáros Lőrinc és kínai partnerei épp jókor végeznek a Budapest–Belgráddal.
A Boeing 737 MAX utasai mentesítő járattal utazhattak tovább.
Hajtóműhiba miatt kellett letenni a gépet soron kívül, az utasok az Air France szerint nem voltak veszélyben.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren júniusig tartanak a felújítások, addig azt kérik, mindenki két és fél órával a járat indulása előtt érkezzen ki a reptérre.
A hatóságok nem találtak bombát a gépen.
A 35 éves férfit eltűntként keresték. A Blikk szerint a tragédia előtti napon, vasárnap még a kórház toxikológiáján volt.
A férfit életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Ötvenöt kilogrammnyi, kis műanyag tasakot találtak a vámosok.
Az utasokat végül busszal vitték haza Budapestről.
Hatalmasra nőtt a Kínából online rendelt csomagok száma Ferihegyen, talán a kormány Kínához dörgölőzésének köszönhetően is. Az innen Európa felé továbbgördülő kiscsomag-özön okozott is káoszt a szállítócégeknél, de már épül a kiszolgáló infrastruktúra. Az üzleti lehetőségre kínai cégek mellett a kormányzattal közeli kapcsolatokat ápoló tőke is rárepült.
A több átkeresztelés után most Hungary Airlines néven futó cég 2021-ben indult, eddig csak teherszállítmányokat reptetett, elsősorban Csengcsou és Budapest között. Magyar ügyvezetője szerint már ők a legnagyobbak a Ferihegyen tevékenykedő cargocégek közt.
Míg 2022-ben száznál is több, idén eddig csak két lopás történt.
A szökevényt egy magyar férfi megölése miatt ítélték el.
A Fogyasztóvédelmi Hatóság arra jutott, hogy a késések kétharmadáért a légitársaságok a felelősek.
Jó bevételre számít a Budapest Airport osztalékfizetési képessége alapján a kormány. Ezzel is igyekezett indokolni az 1400 milliárdos reptérvásárlást egy államtitkár.
Fél-egy órás késésekre is számítani lehet szerda este.
Egyelőre minden marad úgy Ferihegyen, ahogy volt, a nagyobb beruházásokon üzemeltető még gondolkodik, ahogy az állam is a gyorsforgalmi úton és a vasúti kapcsolaton. Az, hogy az állam immár tulajdonosa az üzemeltető cégnek, a vételáron túl folyamatos költséget is jelent, cserébe annak örülhet a kormány, hogy az új menedzsment nem csapja rá a kagylót Nagy Mártonékra, ha odatelefonálnak.
Eredetileg hosszabb késést jelentettek be, aztán a rövidülésről nem tájékoztatták az utasokat.
Az anyja azt írta a Facebook-oldalán, hogy fiának hétfő este megállt a szíve.